A szakma Oscar-díjának számító WorldStar díjat kapta meg a székesfehérvári vállalkozás megoldása.

A szokásos műanyag lemezekkel szemben a polietilén hablemezből vákuumformázott tálca olcsóbban állítható elő, és nemcsak tökéletesen védi a benne elhelyezett tárgyakat (akár a tojások is épségben maradnak), de hő- és zajszigetelő képességgel is rendelkezik.

A csomagolás nagy előnye, hogy a szokásosnál könnyebb, így például a szállítása is olcsóbb. Az előállítása pedig nem terheli a környezetet – az alapanyaga ugyanis újra felhasználható – összegezte a Globoport.

A csomagolási iparág a magyar gazdaság GDP-jének mintegy 2 százalékát adja. A teljes termelés 51 százaléka export, ennek zöme Nyugat-Európába megy. Az Abu Alda Nigériába, Indiába, Kínába, Brazíliába is szállít. Az ágazatban sikeresek a magyar vállalkozások: 1997 óta összesen 87 díjat nyertek.

A díjak közül kiemelkedik a WorldStar, amelyet májusban vehetett át a székesfehérvári cég a Csomagolási Világszövetségtől a Ram Colosseumban. A budapesti helyszínnek is van jelentősége, hiszen a díjátadó rendezési jogát legalább olyan nehéz elnyerni, mintha nemzetközi sporteseményről lenne szó.

Itt persze nem áll meg a 2003-ban családi vállalkozásként indult és ma 60 embert foglalkoztató Adu Alba Kft, a habtálca továbbfejlesztését tervezik. Ebben pedig minden segítséget és támogatást megad nekik a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség.

Forrás: 24.hu

Categories: Uncategorized

0 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *