Tanúsítványok
KÉPES program

A KÉPES program 2013 óta működik Fehérváron és országosan is egyedülálló összefogást teremtett. Idén a Tolnai Utcai Óvoda és a Sziget Utcai Tagóvoda vizesblokkjainak a teljes felújítása a cél. A nyáron összesen 12 vizesblokk teljes felújítását a Városgondnokság szakemberei végzik majd. A Szent István Emlékévben indult közösségépítő program keretében eddig 6 intézmény 43 vizesblokkját újították fel a városban.
„Sokan emlékezhetnek rá, hogy a 2013-as Szent István Emlékévben az év egyik célja volt az is, hogy egy kicsit jobban közösséggé váljunk. Számos programon keresztül érhettük ezt el és szerencsére több ilyen megmaradt a következő években is. Ennek az egyik legszimbolikusabb példája a KÉPES program: fehérvári cégek gondolták úgy, hogy túl a helyi adó fizetésén a város közösségét más formában is támogatják. 2013-ban tíz vállalattal indult és ma már 21 cég csatlakozott a közösségformáló programhoz. Eddig hat óvodában összesen 43 vizesblokk újulhatott meg teljesen, idén pedig a két óvodában 6-6 vizesblokk újulhat meg mintegy 40 millió forintból.” – mondta Cser-Palkovics András polgármester.
A résztvevő vállalatok több mint 11.000.000 forinttal támogatják a felújításokat idén. Ezt az összeget a székesfehérvári önkormányzat megduplázza, sőt azzal, hogy a Városgondnokság végzi a felújítást, a munkadíj is városi forrásból biztosított. Az első évben a DENSO Gyártó Magyarország Kft., azt követően az Alba Pláza koordinálta a programot, idén pedig az Alcoa-Köfém Kft. vette át a szervezőmunkát. Sas Erika az Alcoa-Köfém kommunikációs vezetője megköszönte a bizalmat, amit a csatlakozó cégektől kaptak. Mint mondta az Alcoa is ugyanezt az irányvonalat vallja magáénak. Kiemelte, hogy a program harmadik évében el lehet már mondani, hogy önfenntartó lett, ugyanis nem csak a kezdeti vállalkozások vesznek részt benne, hanem új cégek keresnek meg csatlakozási szándékukkal. "Született fehérváriként nagy örömmel tölt az a fejlődés, amit az utóbbi években látok a városban és ehhez hozzátartoznak az intézményekben történt felújítások is." - mondta Sas Erika.