Tanúsítványok
-
Felsőoktatási expó
Először rendezte meg Fehérvár az Alba Regia Felsőoktatási Expót, ahol az egyetemi, kiemelten a duális képzési lehetőségekről kaphatnak tájékoztatást a középiskolás fiatalok és családjaik, de sok olyan fiatal felnőtt is volt a látogatók között, aki tanulna és váltana. Az Óbudai, a Corvinus és a Kodolányi mellett 45 olyan fehérvári munkáltató is bemutatkozott, mely részt vesz a szeptembertől induló duális képzésekben.
-
KÉPES program
A KÉPES program 2013 óta működik Fehérváron és országosan is egyedülálló összefogást teremtett. Idén a Tolnai Utcai Óvoda és a Sziget Utcai Tagóvoda vizesblokkjainak a teljes felújítása a cél. A nyáron összesen 12 vizesblokk teljes felújítását a Városgondnokság szakemberei végzik majd. A Szent István Emlékévben indult közösségépítő program keretében eddig 6 intézmény 43 vizesblokkját újították fel a városban.
-
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
A kis- és középes vállalkozások (kkv) oroszlánrészt vállalnak a munkaalapú társadalom építésében - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Székesfehérváron, a magyar tulajdonú, évi 500 millió forintot meghaladó árbevételű Adu Alba Kft. új csomagolástechnikai üzemének avatóünnepségén.
-
Üzem átadó
2015. január 20.-án tartjuk ünnepélyes keretek között új csomagolástechnikai üzemünk avatását.