Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Adu Alba Kft. A faalapú csomagolóanyagokkal, raklapokkal, ládákkal, valamint különböző műanyagokkal foglalkozó székesfehérvári cég 2003-ban 30 négyzetméteren kezdte meg munkáját, hamarosan azonban 3000 négyzetméteren folytathatják tevékenységüket. A jeles alkalomból a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a céget.
A cég komplex, egyedi csomagolástechnikai megoldásokat kínál a tervezési fázistól egészen a megvalósításig. Telephelyükön fa- és műanyagalapú csomagolással is foglalkoznak, számos multinacionális vállalat beszállítói lettek az elmúlt években. 2016-ban vákuumformázott habtálcájukkal a Csomagolási Világszövetség (WPO) különdíjat is elnyerték, amit a szakmán belül csak csomagolási Oscar-díjként emlegetnek.
Fennállásának huszadik évfordulóját ünneplte az Adu Alba Kft.
A céget Varga József, az Adu Alba Kft. ügyvezetője mutatta be a hétfő délelőtti ünnepségen. Felidézte a kezdeteket, hiszen 20 évvel ezelőtt egymaga alapította a vállalkozást, ami az évek során folyamatosan fejlődött. Az Adu Alba honlapján is rögtön látható az üzenet: aki nem fejleszt, az lemarad. Varga József ennek a mottónak a tükrében irányította a céget az elmúlt két évtizedben, és ennek köszönhetően 2007-ben előbb első saját telephelyüket vásárolhatták meg, majd 2015-ben beköltözhettek a jelenlegi, Finn utcában található épületbe. Az épület érdekessége, hogy korábban orosz művelődési házként funkcionált, komoly átalakítás és felújítás után vette használatba a cég. Az ügyvezető az Adu Alba egyik izgalmas feladataként emlékezett vissza arra, amikor néhány éve egy megrendelőnek olyan strapabíró csomagolást kellett létrehozniuk, ami több éven keresztül is kibírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, így például a homokviharokat is.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a Varga József ügyvezetőt és a cég dolgozóit. Egy népszerű, filmes idézettel kezdte beszédét: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. Különösen igaz ez a bölcsesség az Adu Alba Kft-re, hiszen ők aktívan tettek és tesznek mind a mai napig a fejlődésért.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András, aki hozzátette, hogy az elmúlt évek hullámzó gazdasági környezetében kiemelten fontos az a tudatos építkezés és vállalatvezetés, ami az Adu Albát jellemzi. A magyar kis- és középvállalkozások fontosságát jól tükrözi a cég tevékenysége, hiszen hazai környezetben tervez és készít eszközöket, ezzel pedig számos multinacionális cég beszállítójaként fontos szereplője a gazdaságnak. A városvezető Székesfehérvár nevében emléklapot adott át a két évtized munkájának megbecsüléseként és köszöneteként.